RSS Feed
  1. Archiválás…

    January 22, 2012 by nyu

    Év végén mindig elkap a vágy, hogy egy picit rendbe rakjam a dolgaimat. Most egy kissé megcsúsztam, így csak januárban láttam neki a gigászi feladatnak.

    Először kicsit nosztalgiázni támadt kedvem, ezért előszedtem a régi képeket. Amikor elkezdtem archiválni őket azt a logikát követtem, hogy kiírok mindent DVD-re duplán. Remélve, hogy ha tönkre is megy valamelyik lemez, ott a másolat.

    Az első DVD még 2003-ban készült, szóval lassan 9 éve. Épp ideje volt ellenőrizni az adathordozókat.

    Az első lemezt még csont nélkül másoltam a gépre, de a másodiknál már olvasási hibát kaptam. Szerencsére itt a másolat segített, azt hiba nélkül sikerült lementenem. A harmadiknál viszont összedőlt minden.

    Azt a DVD-t 2005 elején írtam ki, szóval csak 7 éves, a bűvös hetes… Philips gyártmányú korong. A lemez eleje simán átment a gépre, de az utolsó pár mappával már nem boldogult az olvasó. Ekkor még úgy gondoltam, hogy semmi gond, ott a másik lemez, egy Ritek gyártmányú nevenincs tajvani csoda. Persze nem sikerült a mutatvány, az olvasó már fel sem ismerte azt a lemezt. Másik gépen is néztem, ő sem látta. Előástam egy külső meghajtót, az sem látta. Még egy kibelezett Pioneer íróm volt talonban. Az már megnyitotta, de pontosan ugyanazoknál a mappáknál, mint a másik lemez esetében, ez is elakadt. Itt elszomorodtam, de gondoltam, mást már nem tudok tenni, egy lendülettel lepörgetem a maradék 15 lemezt is a gépemre, jöjjön, aminek jönnie kell…

    Szerencsére a többi lemeznél már simábban ment minden. Úgyhogy a végére egy kicsit megnyugodtam.

    Így végül a veszteségem nem lett nagy, de a helyzet rémisztő, hiszen mindkét lemeznél pontosan ugyanott jelentkezett a hiba. Az eredeti elképzelésem hibás volt, a duplikálás nem segít, sőt! Úgy tűnik nem csak a média fáradhat el, hanem az író is. (Már nem tudom mivel írtam ki 2005-ben azt a két lemezt.)

    A következőkre jutottam:

    • Nem szabad DVD-re archiválni.
    • Ha mégis erre kényszerülök, akkor sem nyugtathatom magam azzal, hogy duplikálással kivédem a meghibásodásokat.
    • Az írható DVD mint technológia egy rakás szemét.
    • Mivel a merevlemez kapacitás ára rendkívül alacsony, de a technológia megbízhatóbb (SMART-tal akár előre is képes jelezni a meghibásodást), ezért a jövőben ezt használom elsődleges médiumnak archiváláshoz.
    • Kell valami még…

    Pont aznap láttam meg, hogy nagy lendülettel elindult a Bitcasa béta tesztje. Végtelen tárhelyet ígérnek (most még) ingyen! Rögtön le is csaptam a lehetőségre és a megmentett képeimet fel is toltam a felhőjükbe. 75GB nem kevés, Bitcasa amerikai cég, így aztán eltartott pár napig mire minden felért. Most egy picit megnyugodtam.

    A jelenlegi állapot:

    1. Mivel a gépemben van 750GB-nyi tárhely, ezért marad minden a vinyón, ez az elsődleges hely.
    2. Time Machine mentés külső 1TB-os lemezre. Ez az első védelmi vonal.
    3. Bitcasa felhő a harmadik.
    4. Céges ASUS Ion szerver, hogy jól aludjak. (Ezt majd csak hétfőn lépem meg.)

    Szóval én most olcsón megúsztam, csak pár napnyi kép veszett oda.

    Következik a rezsiszámlák elemzése, stay tuned! ;)


  2. A Földdel nincs semmi baj

    November 21, 2011 by nyu

    Nemrég jutott az eszembe a lenti műsorrészlet, ami gyönyörűen összefoglalja mi az alapvető hiba az emberek gondolkodásában, amikor a Föld megmentéséről beszélnek. Magyar fordítást/feliratot nem találtam még, de aki ért egy picit angolul, nyugodtan nézze végig, nem nehéz megérteni. (Egy kis segítség: leirat a Gospel of Reason oldalról, a videóban 1:15-től.)


  3. Nyárbúcsúztató videó

    November 11, 2011 by nyu

    Pár hete vágtam össze ezt a kis szösszenetet a nyáron felvett videókból:

    None of Them Are You from Köles Mihály on Vimeo.

    End of summer short clip.
    Obviously I need some image stabilization equipment… :)


  4. 3 év rezsi

    January 17, 2011 by nyu

    Mindig jó visszanézni, hogy évről-évre hogyan alakulnak a kiadások meg a bevételek. Most csináltam egy kis szummát az elmúlt 3 évről: mindent összeadva a 2010-es rezsiköltség a 2008-asnak 110,2%-a, tehát mindössze 10,2%-kal nőtt 3 év alatt, ami nem rossz, bőven alatta van az inflációnak.

    Persze ehhez kellett az is, hogy próbálunk mindenben spórolni, ami normális keretek között kivitelezhető: lecseréltünk minden izzót energiatakarékosra, nem fűtünk ezerrel, elég a 19-20 fokra beállított termosztát is nappal, a UPC szépen alávágott az árainak, a KGFB is drasztikusan csökkent 2010-re (és 2011-re mégtovább).

    Összességében azt tudom mondani, hogy a média meg a politikusok (aktuális ellenzék) csak felfújja az összes áremelést és az általuk közvetített hangulatnak semmi nyomát nem látom a rezsiszámláinkon.

    Te elvégezted már a matekot? Neked hogyan változtak a rezsiköltségeid 2008 óta?


  5. Egy év

    January 17, 2011 by nyu

    alatt itt semmi nem frissült, ámde itt: http://koles.hu/android


  6. Mac-es Chromium Bookmark Manager első jelek

    January 8, 2010 by nyu

    Lassan elérkezik a pillanat, hogy a MacOSX-es Chromium-ba is bekerül végre a bookmark manager. A mai napig az Xmarks segítségével tudtam csak kezelni a bookmarkjaimat, de felcsillant a remény, a 35779-es build-be bekerült a “Bookmark manager” menüpont. Igaz még csak listázni tud, de már ez is valami.

    Innen letölthető a fent említett verzió, itt pedig nyomon lehet követni a különböző Chromium buildeket.