RSS Feed

‘IT’ Category

  1. Archiválás…

    January 22, 2012 by nyu

    Év végén mindig elkap a vágy, hogy egy picit rendbe rakjam a dolgaimat. Most egy kissé megcsúsztam, így csak januárban láttam neki a gigászi feladatnak.

    Először kicsit nosztalgiázni támadt kedvem, ezért előszedtem a régi képeket. Amikor elkezdtem archiválni őket azt a logikát követtem, hogy kiírok mindent DVD-re duplán. Remélve, hogy ha tönkre is megy valamelyik lemez, ott a másolat.

    Az első DVD még 2003-ban készült, szóval lassan 9 éve. Épp ideje volt ellenőrizni az adathordozókat.

    Az első lemezt még csont nélkül másoltam a gépre, de a másodiknál már olvasási hibát kaptam. Szerencsére itt a másolat segített, azt hiba nélkül sikerült lementenem. A harmadiknál viszont összedőlt minden.

    Azt a DVD-t 2005 elején írtam ki, szóval csak 7 éves, a bűvös hetes… Philips gyártmányú korong. A lemez eleje simán átment a gépre, de az utolsó pár mappával már nem boldogult az olvasó. Ekkor még úgy gondoltam, hogy semmi gond, ott a másik lemez, egy Ritek gyártmányú nevenincs tajvani csoda. Persze nem sikerült a mutatvány, az olvasó már fel sem ismerte azt a lemezt. Másik gépen is néztem, ő sem látta. Előástam egy külső meghajtót, az sem látta. Még egy kibelezett Pioneer íróm volt talonban. Az már megnyitotta, de pontosan ugyanazoknál a mappáknál, mint a másik lemez esetében, ez is elakadt. Itt elszomorodtam, de gondoltam, mást már nem tudok tenni, egy lendülettel lepörgetem a maradék 15 lemezt is a gépemre, jöjjön, aminek jönnie kell…

    Szerencsére a többi lemeznél már simábban ment minden. Úgyhogy a végére egy kicsit megnyugodtam.

    Így végül a veszteségem nem lett nagy, de a helyzet rémisztő, hiszen mindkét lemeznél pontosan ugyanott jelentkezett a hiba. Az eredeti elképzelésem hibás volt, a duplikálás nem segít, sőt! Úgy tűnik nem csak a média fáradhat el, hanem az író is. (Már nem tudom mivel írtam ki 2005-ben azt a két lemezt.)

    A következőkre jutottam:

    • Nem szabad DVD-re archiválni.
    • Ha mégis erre kényszerülök, akkor sem nyugtathatom magam azzal, hogy duplikálással kivédem a meghibásodásokat.
    • Az írható DVD mint technológia egy rakás szemét.
    • Mivel a merevlemez kapacitás ára rendkívül alacsony, de a technológia megbízhatóbb (SMART-tal akár előre is képes jelezni a meghibásodást), ezért a jövőben ezt használom elsődleges médiumnak archiváláshoz.
    • Kell valami még…

    Pont aznap láttam meg, hogy nagy lendülettel elindult a Bitcasa béta tesztje. Végtelen tárhelyet ígérnek (most még) ingyen! Rögtön le is csaptam a lehetőségre és a megmentett képeimet fel is toltam a felhőjükbe. 75GB nem kevés, Bitcasa amerikai cég, így aztán eltartott pár napig mire minden felért. Most egy picit megnyugodtam.

    A jelenlegi állapot:

    1. Mivel a gépemben van 750GB-nyi tárhely, ezért marad minden a vinyón, ez az elsődleges hely.
    2. Time Machine mentés külső 1TB-os lemezre. Ez az első védelmi vonal.
    3. Bitcasa felhő a harmadik.
    4. Céges ASUS Ion szerver, hogy jól aludjak. (Ezt majd csak hétfőn lépem meg.)

    Szóval én most olcsón megúsztam, csak pár napnyi kép veszett oda.

    Következik a rezsiszámlák elemzése, stay tuned! ;)


  2. Mac-es Chromium Bookmark Manager első jelek

    January 8, 2010 by nyu

    Lassan elérkezik a pillanat, hogy a MacOSX-es Chromium-ba is bekerül végre a bookmark manager. A mai napig az Xmarks segítségével tudtam csak kezelni a bookmarkjaimat, de felcsillant a remény, a 35779-es build-be bekerült a “Bookmark manager” menüpont. Igaz még csak listázni tud, de már ez is valami.

    Innen letölthető a fent említett verzió, itt pedig nyomon lehet követni a különböző Chromium buildeket.


  3. Furcsa hiba MacOSX indításkor

    November 10, 2009 by nyu

    Már jó ideje szenvedünk az immár több, mint három éves, fehér macbook-kal. Először valami szoftveres hibára gyanakodtam, aztán hardveresre, mivel hiába takarítottam le a merevlemezt nullára (szó szerint) és raktam fel Snow Leopard-ot, illetve Tiger-t, csak nem akart elindulni az op.rendszer, amikor ki/bekapcsoltam a gépet (sima leállítás és fagyás utáni újraindításkor sem).

    Már ott tartottam, hogy utolsó elkeseredett próbálkozásra berakok még egy új merevlemezt, de ha az sem jön össze, akkor alaplap csere lesz.

    A történelmi hűség miatt és, hogy érzékeltessem micsoda mágiával sikerült csak elindítani a gépet:

    1. Indításkor CMD + S, így single-user módban elindult az OSX (konzol van csak).
    2. /sbin/fsck -fy
    3. Kiírta, hogy rendben van a fájlrendszer.
    4. exit
    5. Ezután megrekedt a boot folyamat, kikapcs.
    6. Indításkor megint CMD + S és a promptnál: reboot
    7. Jó esetben elindult, ha nem, akkor előlről… goto 1

    Remélem érződik mennyire fájdalmas ez az egész. Egy kapaszkodóm volt, de azzal jó ideig nem tudtam mit kezdeni, egy visszatérő hibaüzenet a fájlrendszer naplózására panaszkodott:

    jnl: replay_journal: bad block list header @ ...
    jnl: journal_open: Error replaying the journal!

    Ebből a hibaüzenetből indultam ki végül és ráakadtam erre az oldalra: http://ycode.blogspot.com/2008/01/mac-os-x-1051-jnl-replayjournal-bad.html

    Csodák csodájára bevált a módszer:

    1. A fenti mágiával életre hívott MacOSX-ben terminált indítottam.
    2. Kikapcsoltam a naplózást: sudo diskutil disableJournal /dev/disk0s2
    3. Reboot
    4. Aktiváltam Disk Utility-ben megint a naplózást.

    Egyszerűen nem értem a dolgot, mi ronthatja el a naplózást… A géphez adott Tiger install után (upgrade-ek nélkül) is ugyanezt tapasztaltam, pedig értelemszerűen azzal már jól működött a gép.

    Most örvendek ennek a felfedezésnek, remélem hosszú időre megoldottam a problémát.

    (Zárójelben: meggyötört burkolatú nem unibody macbook pro-k lakatos munkálatait vállalom! :) )


  4. “Rádiózás” OSX alatt

    October 16, 2009 by nyu

    A saját “online web rádió” megoldásom OSX-re:

    1. A http://listen.grooveshark.com cimet megnyitom Safariban, ingyenes regelés után, belépek a useremmel.
    2. Csinálok pár playlistet.
    3. Safariban a File/Open in Dashboard menüvel kivágom csak a lejátszót és kirakom dashboard-ra.
    4. A jobb alsó “i” betűnél kikapcsolom a “play audio in dashboard only”-t.
    5. Elindítom a lejátszást.

    Ennyi, kész, reklám mentesen, teljesen faszán működik és nem kell hozzá nyitva lennie böngészőnek (ha lefagyna, nem kell újra mindent előlről kezdeni, nem csukom be az ablakát véletlenül, stb…)


  5. Mac OS X Snow Leopard 2. felvonás

    August 31, 2009 by nyu

    Egy napja van fönt a SL:

    • Minden hibátlanul működik, semmit nem kellett állítgatnom, mindent hibátlanul átvett a leo-tól.
    • A gép gördülékenyebben hajtja végre a feladatokat, tényleg érződik az a sebességelőny amiről annyit írtak a marketingesek.
    • Annak ellenére, hogy a processzek több mint fele 64 biten fut, több szabad memória marad!

    Egyébként ilyet még eddigi kb 20 éves számítástechnikai előéletem alatt nem tapasztaltam. Mármint, hogy egy új oprendszer telepítőjét a régire ráeresztve: kapok 6 Gb szabad helyet (tényleg!), gyorsul a rendszer (legalábbis a reakcióideje – nincsenek érthetetlen homokórázások, zökkenések, beragadások), minden flottul működik nem kellett semmit sem “utánhackelni”.

    Ezt az oprendszert tényleg összerakták, kár azért a majd’ két évért, amit vártunk rá. :)


  6. Parallels Desktop vs. VirtualBox

    April 23, 2009 by nyu

    Mi történik, ha egyszerre fut egy-egy virtuális gép Parallels Desktop-ban és VirtualBox-ban?

    Összefossa magát a MacOSX. :P

    macosx panic screen